Bogesz oldala, ahol mindent megtalálsz.

Az oldalamon vannak képek, idézetek, rémsztorik és cuki dolgok, meg minden, ami kell! Nézz körül!

 

 

 Ebben a témában a húsvétról lesz szó. Minden ami húsvét!

 

 

 

HÚSVÉT

 

Kezdjük azzal, hogy mit is jelent ez.

 

húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt.  Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.A húsvétnak megfeleltethető, időben korábbi zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

 

forrás:Wikipédia

 

További tájékoztatást a húsvétról itt találsz: 

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%BAsv%C3%A9t

 

 

 

2014-ben húsvét április 20. és 21-én van.

 

 

 

Húsvéti receptek

 

 

 

Hamis marcipános kakaósszelet

 

Hozzávalók: (kb. 20x25 cm-es tepsihez)
- 12,5 dkg vaj vagy margarin
- 10 dkg cukor
- 1 tojás
- 3 evőkanál kakaópor
- fél cs. sütőpor
- 15 dkg liszt
- 2,5 dl kefír

A hamis marcipánhoz:
- 25 dkg vaj vagy margarin
- 20 dkg cukor
- 25 dkg búzadara
- 1 zöld mandulaaroma (ízlés szerint öntsük a masszához - szerintem sok bele 1 fiolával)

A tetejére:
- 10 dkg étcsokoládé
- 1 evőkanál olaj

 

Elkészítés:

 

 

 

1. A tésztához a vajat/margarint a cukorral habosra keverem, hozzáadom a tojást, majd a kakaóporral és sütőporral elvegyített lisztet, végül a kefirt.
2. Az így kapott masszát sütőpapírral bélelt tepsibe (vagy vajazott/lisztezett tepsibe) egyengetem, és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 percig sütöm. (a sütési idő sütőfüggő)

 

3. Közben a hamis marcipánhoz megolvasztom a vajat/margarint, belekeverem a cukrot és a búzadarát, felforralom és lassú tűzön picit főzöm - pár percig csak! Nem kell megijedni, ebben az esetben a gríz nem főni fog, hiszen nem tejbegrízt csinálunk :) hanem picit sülni fog, és nem fog megpuhulni, ropogós marad, hiszen nem lágy, puha masszát akarunk, hanem marcipán jellegűt, hogy a szemcsék ropogjanak a fogaink között - mint a marcipán. (A végén, amikor a süteményen megszilárdul, tényleg olyan lesz, mint ha marcipán lenne). Amikor elzárom alatta a tűzhelyet, akkor ízesítem az aromával. (Ha valaki szereti az intenzív marcipánt ízt, akkor beleöntheti az egész fiola aromát (de vigyázat, mert úgy tényleg erős marcipán ízű lesz!), de ha nem szeretnénk nagyon erős marcipán ízzel, akkor elég csak a 3/4 fiolával, esetleg fél fiolával - ez ízlésfüggő.)

 

4. Amikor langyosra hűlt és félig megdermedt (de még kenhető és picit igazítható), akkor a tésztára kenem a masszát. (Ne hagyjuk teljesen kihűlni, mert úgy nem fogjuk tudni rákenni a tészta tetejére!)

 

5. Ha teljesen kihűlt a tésztán a massza, akkor a csokoládét vízgőz felett megolvasztom, elkeverem az olajjal és a sütemény tetejére simítom.

 

6. Hűtőbe teszem, tálalás előtt egy éles kést forró vízzel felmelegítek (letörlöm a késről a vizet) és felszeletem a süteményt. 

 

 

 

Picit hosszan írtam le, mert szerettem volna felhívni a figyelmeteket, mire kell vigyázni a készítése közben, de ha elkezditek csinálni, akkor meglátjátok, mennyire egyszerű sütemény.

 

 

 

 gabi_konyha_145.jpg

 

 

 

 

 

Csokoládés virág süti

 

Hozzávalók a tésztához: (kb. 50 db lesz ebből a mennyiségből összeragasztás után)
- 30 dkg liszt
- 10 dkg porcukor
- 18 dkg hideg vaj (vagy margarin)
- 3 evőkanál narancslikőr (ha nincs, akkor frissen facsart narancsléből 3 evőkanál)
- 3 evőkanál jó minőségű kakaópor
- 1 tojássárgája
- fél cs. sütőpor

Krémhez:
- 12 dkg Boci étcsokoládé  
- 0,5 dl víz
- 1,5 dkg kristálycukor
- 0,25 dl tejföl
- 0,8 dl tejszín
- 2 dkg puha vaj (vagy margarin)

Díszítéshez:
- 8 dkg étcsokoládé
- 1 evőkanál olaj
- tortadara

 

Elkészítés: 1. A lisztet összekeverem a sütőporral és a kakaóporral. Hozzáadom darabokban a hideg margarint, elmorzsolom a liszttel. Majd hozzáadom a többi hozzávalót is és nem sokáig gyúrva gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát.

 

2. Folpackba teszem 1 éjszakára a hűtőbe!

 

Másnap sütés előtt elkészítem a krémet:

 

3. A vízzel, cukorral, tejföllel felfőzök 2,5 dkg csokit, hagyom sűrűsödni, aztán leveszem a tűzről. 

 

4. Másik lábasban felforralom a tejszínt, ha felforrt, elzárom a tűzhelyt alatta, és kis adagokban hozzáadom a többi csokit mindig megvárva, hogy elolvadjon.

 

5. Végül hozzáadom a puha margarint is kis darabokban és addig kevergetem, amíg a margarint is elolvad.

 

6. Összevegyítem a tejszínes és tejfölös krémet és hagyom kihűlni.

 

7. Amíg hűl a krém, kinyújtom a tésztát vékonyra, sütőpapíros tepsibe teszem és 180 fokos sütőben kb. 8 percig sütöm. 8 percnél ne legyen több a sütési idő!!!

 

8. Amikor kihűlt a tészta, akkor kettőt-kettőt összeragasztok a krémmel és sütőpapírra teszem.

 

9. A díszítéshez a csokit vízgőz felett felolvasztom, elkeverem 1 evőkanál olajjal és tetszőlegesen díszítem vele a sütemény tetejét, majd megszórom tortadarával...

 

Másnapra nagyon finom puha lesz és fogyasztható!

 

gabi_konyha_109.jpg

 

 forrás:http://gabicsek.blogspot.hu/

 

Húsvéti locsolóversek

 Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámasásunk édes ünnepe.
Ünneplõ ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztõl megnõnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.

Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni,
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tõle, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!

Ó, tavasszal újult ékes liliomok,
Öntözésre méltó gyönyörû virágok!
Már eljött az idõ, hogy megújuljatok,
A Szentlélek Isten szálljon tireátok.
No, ti cimboráim, csuporra, vederre,
Adjuk meg a lánynak a tisztet reggelre!
Hanem egy szót szólok ezen szép leánynak,
Adjon egy pár hímest,
Szívembõl kívánom, kegyelem magának!

Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár a puszi!

Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak,
Fõképp a dolgos szülõk jól nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan jövetelem célját:
Megöntözöm most a környék legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát mindenbõl eleget,
Fõképp békességet, egészséget és szeretetet!

Ebben a ház udvarában szép kis bimbó nõ.
Nevelje majd szépre, jóra a jó Teremtõ!
Vizet hoztam a tövére, szálljon áldás a fejére,
Istentõl azt kérem, piros tojás a bérem!
Szabad-e locsolni?

 

 

Hímes tojások készítése

Linkek:

http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1206677

Itt rengeteg módszer van szép tojásokat elkszíteni.

https://www.youtube.com/watch?v=mW-8TkrJi0g

Ennél a videónál is tojásokat készítenek.

https://www.youtube.com/watch?v=JfJ7Yq1eT-A

Itt van szintén egy videó.

http://www.magyarvagyok.com/kultura/hungarikum/hagyomanyok-unnepek/husveti-nepszokasok/3463-Tojasfestes-technikak-300-mintak.html

Itt pedig rengeteg minta, kép meg videó van!

 http://www.zsuzsiorigami.eoldal.hu/fenykepek/diagrammok/husveti-hajtogatasok/

Itt vannak origamik húsvétra

http://idotetrisz.cafeblog.hu/2013/03/27/marcipantojas-hazilag-3-osszetevobol-akar-husvetra/

Itt egy link a marcipántojás elkészítéséhez.

3 tuti tojásfestő módszer.

A húsvéti menüt már kitaláltad, de fogalmad sincs, mivel fogadd a locsolókat? Saját készítésű hímes tojással, hiszen úgy a legszebb, ha magad fested!

kisebb 
Sok családban a mai napig fontos ünnep a húsvét. Ha másért nem is, akkor a gyerekek kedvéért, akik többsége nemcsak azt várja, hogy minél előbb felkutathassa a lakás különböző pontjain eldugott csokinyuszikat és csokitojásokat, hanem boldogan részt vesz az ünnepi előkészületekben is. Mint például a tojásfestésben, ami igazán szórakoztató elfoglaltság. Ne foszd meg hát őket, és velük együtt magadat sem ettől az élménytől! Szerezz be néhány tojást, zöldségeket és a szükséges eszközöket, mi pedig eláruljuk, mi az igazán mutatós hímes tojások titka!
 

Tradíciók útján: a tojásfújás

A hímes tojások készítése nem újkeletű dolog: a tojásfestés hagyományai egészen a pogány korig nyúlnak vissza, amikor is a tojást a termékenység szimbólumaként tartották számon, a piros szín pedig ezt a hatást erősítette.
Bár ezt ma már kevesen tudják, a hímes tojás a mai napig szerves része a húsvéti hagyományoknak. Van, aki egyszerűen csak megfesti az előzőleg megfőzött tojást, ám sok helyen ma is kifújják azokat, mielőtt díszítenék. Hogy mindez mennyire bonyolult és nehéz művelet? Annyira nem, csupán néhány dologra kell ügyelned! Először is ahhoz, hogy eltávolíthasd a tojás belsejét, egy-egy apró lyukat kell fúrnod mindkét végén, vigyázva arra, hogy mindeközben ne törd össze a tojást! Érdemes ehhez gombostűt használnod, de hasznos segítség lehet egy darab finomszemcsés csiszolópapír is: az ujjad köré csavarva ezzel óvatosan addig dörzsöld a tojás mindkét végét, amíg annyira elvékonyodik a héja, hogy könnyedén kiszúrhatod! Ha kész, szorítsd a tojást a szádhoz, és erősen addig fújd, amíg az összes tojásfehérje és a sárgája is kifolyik.
Ezt követően langyos vízzel óvatosan mosd ki a belsejét, és hagyd száradni! Ha kész, ízlés szerint díszítheted a hagyományos tojásírással vagy csak egyszerűen temperával és egy vékony ecsettel, esetleg az üzletekben kapható tojásfestékkel, ráfőzhető matricákkal, vagy éppen természetes módon.
 

Természetesen hagymával, káposztával, paprikával

Azt bizonyára tudod, hogy ha a tojást vöröshagyma héjában főzöd, akkor az szép vöröses-narancssárga árnyalatot kap. De gondoltad volna, hogy hasonló módszerrel kék, lila vagy éppen zöld tojásokat is készíthetsz? Pedig így van, ráadásul nem is kell hozzá más, mint többek között néhány, a piacon kapható zöldség!

Kékhez vöröskáposztát

A kék tojásokhoz nincs másra szükség, mint apróra vágott vöröskáposztára - minél többet használsz, annál intenzívebb színhatást érhetsz el. A káposztát tedd egy edénybe, és önts rá annyi vizet, hogy ellepje, majd főzd nagyjából fél órán keresztül! Légy azonban türelmes, és várd meg, amíg a lé kihűl, csak akkor tedd bele a tojásokat, ha már egészen hideg a káposzta! Bár a massza inkább bíboros árnyalatú, a tojásokat kékre festi majd.
 
 

Sárgához kurkumát, narancsot

A kurkumát, ezt az indiai gasztronómia által olyannyira kedvelt fűszert ma már a legtöbb üzletben beszerezheted. Segítségével intenzív sárga tojásokat készíthetsz, ha azonban halványabb árnyalatra vágysz, akkor a citrom- vagy a narancshéj is megteszi. Bármelyiket is választod, csupán negyed órán át főzd, mielőtt beletennéd a tojásokat! Ebben az esetben nem kell megvárni, hogy kihűljön a lé, sőt eredményesebb még egy ideig főzögetni benne a tojásokat úgy, mintha főtt tojást készítenél.

Rózsaszínhez csipkebogyót

A csipkebogyó élénk vöröses színe alkalmas arra, hogy segítségével rózsaszínű tojásokat készíthess. Ha be tudsz szerezni szárított csipkebogyót, akkor nyert ügyed van, de néhány jobb minőségű csipkebogyótea-filter is megteszi. A lényeg, hogy mindkét esetben sűrű főzetet készíts, és csak akkor tedd a tojásokat a lébe, ha az már teljesen kihűlt.

Sötétbarnához kávét

Gyönyörű, barna tojásokat készíthetsz, ha néhány adag kávéból erős főzetet készítesz, és abban áztatod egy ideig a tojásokat! A káposztához és a csipkebogyóhoz hasonlóan ebben az esetben sem kell a kávéban főzögetni a tojásokat, a kávé ugyanis inkább akkor színez, ha már teljesen kihűlt.

Zöldhöz spenótot

A legjobb és legtermészetesebb eszköz a tojások zöldre festéséhez a spenót. Ám ha nem kapsz a piacon frisset, akkor se ess kétségbe, a mélyhűtött verzió ugyanis ugyanolyan jó. Ha még egészben vannak a levelek, akkor vágd őket apróra, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje! Elég körülbelül fél óráig főznöd, majd ha kihűlt, beletenned a tojásokat és addig áztatnod, amíg szép zöld árnyalatot nem kapnak.

Lilához lilahagymát

Ahogy a vöröshagyma a tojások vöröses-barnás színűre festésére alkalmas, úgy a lilahagyma segítségével gyönyörű lila tojásokat készíthetsz! Vörös társához hasonlóan hámozd le néhány darabnak a héját - az intenzív színű, szárazabb része a jó -, engedd fel némi vízzel, és főzd nagyjából fél órán át, hogy jól kiengedhesse a héj a benne található festékanyagot. Ezután helyezd bele a tojásokat, és addig főzd, amíg meg nem kapják a neked tetsző árnyalatot!

Narancssárgához paprikát

A magyar konyha kincseket rejt - még akkor is, ha tojásfestésről van szó. Gondoltad volna, hogy némi őrölt pirospaprikával mutatós hímes tojásokat készíthetsz? Ráadásul mindehhez nem kell más, mint nyolc evőkanál pirospaprika és fél liter víz, melyben elkevered a paprikát. Forrald fel, majd helyezd bele a tojásokat, és főzd addig, amíg elnyeri a neked tetsző színt!
 

A legismertebb népi módszer: a tojásírás

Talán az egyik leglátványosabb, ám az egyik legbonyolultabb módja a hímes tojások készítésének az írás. Ez utóbbi miatt igen kevesen veselkednek neki húsvét előtt, pedig egy kis gyakorlással többnyire bárki elsajátíthatja. Hogy mire van szükség hozzá? Egy adag tojásfestő viaszra, amit bármelyik hobbiboltban beszerezhetsz, és egy íróra, amelyet könnyen elkészíthetsz hurkapálcából: a pálcát vágd ketté, majd az egyik feléből vágj le egy 2 cm hosszúságú darabot! Ezt egy vékony raffiaszállal erősítsd a hosszabb pálcarész végéhez úgy, hogy 90°-os szöget zárjanak be! 
A viaszt olvaszd fel, és a pálcát gyakran belemártva rajzolj vele a tojásra neked tetsző mintákat úgy, mintha tintával írnál! A viasz gyorsan megdermed a tojásokon, így azonnal bele is teheted őket a hideg vörös- vagy lilahagymalébe, vagy bármelyik más, fentebb említett hideg lébe. Ha kellően beszíneződtek, vedd ki őket a léből, és kapargasd le, vagy meleg vizes puha kendővel törölgesd le róluk a viaszt! Így színes, ugyanakkor gyönyörű mintákkal díszített hímes tojásokat kaphatsz! Ha pedig azt szeretnéd, hogy szép fényesek legyenek, kevés olajjal, majd egy száraz ronggyal is töröld át őket!

forrás:http://www.femina.hu/otthon/tojasfestes

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 3
Heti: 27
Havi: 52
Össz.: 17 997

Látogatottság növelés
Oldal: *Húsvét*
Bogesz oldala, ahol mindent megtalálsz. - © 2008 - 2024 - bogeszoldala.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »