Bogesz oldala, ahol mindent megtalálsz.

Az oldalamon vannak képek, idézetek, rémsztorik és cuki dolgok, meg minden, ami kell! Nézz körül!

 

 Ciki sztorik!

Utolsó éves voltam az iskolánkban,amikor a farsangi bálon,amire egyébként egy keringővel is készültünk, a tanárnőnk kitalálta, hogy én és a táncpartnerem -aki amúgy az egyik leghelyesebb fiú az osztályban-köszöntsük az elsősöket.

Fekete push-up melltartót vettem fel aznap,ami a táncruha alatt nem látszott át, a fehér ünneplő blúzon viszont átütött volna,ezért gyorsan felszaladtam a termünkbe,hogy levegyem.Mivel csak lányok voltak a teremben ,ezért gondolkodás nélkül lekaptam magamról a felsőmet-amikor berontott az a bizonyos srác.Persze mindent látott....Az elsősök avatását gond nélkül végigcsináltuk,aztán jött a keringő.Ment minden szépen,amikor a párom rám nézett és azt kérdezte, mit csináltam magammal hogy ekkora letta mellem ,hiszen az előbb még kisebb volt. Annyira letaglózott amit mondott hogy elvétettem a ritmust, és elvágódtam-ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy magammal rántottam a páromat is. Mindenki rajtunk röhögött. A kínos incidens után  1 héttel kiderült, hogy tetszem a fiúnak , de nem mer velem találkozni.Amikor megkérdeztem a haverját hogy miért,csak annyit mondott: Fél hogy kitöri a nyakát

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egy diákönkormányzati ülésen az egyik tanár éppen az igazgatónő beszédét olvasta fel.

Dögunalmas volt, úgyhogy hintázni kezdtem a székkel.Bár a barátnőm szólt ,hogy haggyam abba, nem lesz ennek jó vége, én tovább billegtem .Egyszer aztán a székem a kelleténél jobban megbillent. Megfogtam a padot,de az csak jött utánam.Erre elengedtem , és pont az igazgatóhelyettes fiának lába közé vágódtam!Midnenkiből kitört a röhögés,én meg csak feküdtem a srác lábai között és mozdulni se tudtam:próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna, aztán észrevettem a tanáromat,aki próbálta elfojtani a nevetését-kevés sikerrrel...Életem legidiótább helyzete volt. Azóta sem hintázok

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hugommal ( 6 éves) átmentünk a nagyszüleinkhez és mikor benyitottunk épp csókolóztak. Megilyedtek, és véletlenül az öreg foga ott maradt a mama szájában. 
Ott még visszatartottam a nevetésem,mert láttam hogy milyen zavarban voltak. De mikor hugom kikerekedett szemekkel rám nézett és megkérdezte, hogy a mama miért eszi meg a papa fogát, nem bírtam magammal, kitört belőlem a röhögés!

Még régebben történt,amikor 16 éves voltam.Akkor éltem az üvegezős/mersz vagy felelszes korszakomat.Kipörgettek engem,és az volt a feladat,hogy csókoljam meg(nyelves) a haveromat.Megtörtént,viszont a pasi valami rémes volt.A végére kifolyt a nyála a számból,ráadásul megharapta az ajkamat,ami kicsit vérzett is.Aztán a másik barátnőmre is ráosztották ezt a "nemes" feladatot,és ő is úgy járt,mint én.Azóta nem sűrűn üvegeztem,de persze nem emiatt,hanem mert nagyjából kinőttem belőle.:P

 

 

Egy randi alkalmával egy padon ültem egy fiúval, és gyanútlanul elbambultam. A fiú valamiért úgy gondolta, hogy itt a megfelelő alkalom, és megcsókolt. Bár nekem is tetszett, hirtelen annyira megijedtem, hogy akkorát ugrottam, mint egy bakkecske (állásba fel, hátra két méter). Bár nekem vicces volt, szegény azt hitte, vele van bajom....:)

Van egy csaj az osztályban, aki egy undorító plázacica. 
Tudjátok illyen talpig rózsaszinbe van öltözve minden nap,, olyan rövid miniszoknya, hogy a bugyi kilóg alóla, hatalmas dekoltázs stb.. Ez még nem lenne rossz, de a viselkedése is olyan genyó. Rohadtul elvan szállva magától, hogy 3os negyedikes pasiai vannak (elsösök vagyunk), az osztályban mindenkit lenéz,sérteget, de főleg engem, hogy milyen dedós vagyok ezzel a "titkosügynökösdivel". Sehogy nem tudtunk neki visszavágni, mert ha a tanulmányi eredményével cseszegettük akkor mondta hogy "nem is kell, majd lesz egy gazdag pasim aki mindent megvesz stb...". Mivel a van egy lány beépítettügynökünk, kifigyelte, hogy szerdánként eddzésre megy, és előtte (tanítás után jóval) a suliban végzi a nagydolgát és közbe elég ers hanghatásokat ad, és elég maszatos lesz utána az ülőke. Hát több se kellet , gondoltuk, hogy itt a lehetőség, és tettünk egy kis kamerát a wc-be. (Tényleg csak cseszegetés kedvéért, nem akartuk feltenni netre stb. Énis boldog párkapcsolatban vagyok, szal nem erre ment ki a dolog). Be is jött a terv, megvolt a felvétel, amin láttuk, hogy a hercegkisasszonyunk 3 tekercs wc papírral körbetekrte az ülőkét és még csak rá sem ült, sőt fölé se hajolt, egy jó lépés távolságból, épphogy csak megroggyantotta a térdét és ugy adta ki magából.A végtermék 3/4-e a földre ment természetesen. Mikor legközelebb beszólt, megmutattuk neki, és azóta nem cseszeget. Tudom elég keményen hangzik de igaz.

 

 

Barátnőmmel már szürkületben mentünk haza bkv-busszal. Végállomástól-végállomásig mentünk (kb. 1:45 perc). Mindkettőnknek nagyon kellet pisilnünk. Tudtuk, hogy nem burjuk ki mig megérkezünk, leszállni meg nem akartunk, mertkicsit féltünk, sötétben egyedül kintlenni , meg a busz is elég ritkán jár. Már sötét volt, és csak mi ketten voltunk a buszon. Tudtuk, hogy gusztustalan, de nem volt más választás (már kezdett szinte csorogni). Fogtuk az összes papirzsepit meg papirt ami volt nálunk, leraktuk a utolsó két üléssor közé, hogy majd arra végezzük a dolgunkat. A buszon nem volt világítás, szoval nem volt mit vesztenünk. Elhelyezkedtünk, legugol,bugyi le és még mielőtt egy csepp jött volna, a felgyulladt a világítás, és a bemondón megszólalt a sofőr hogy : "Lányok, megálljunk?" gyorsan vissza az egész, elnézést kértünk és mondtuk, hogy igen. Igy a kövi megállóban lerakott minket és megvárt. Életem legnagyobb megkönnyebülése volt. Visszaszáltunk és mentünk tovább, közbe tök jól osszehaverkodtunk a sofőrrel. Mivel minden héten egyszer kell ezt az utat megtenni, és mindig ő a sofőr, szoval nagyon kedves. Első sorba ülünk, és ha pl valaki "rosszarcu ember fel akar szállni akkkor csak a hátsó ajtót nyitja, meg ha megint csak ketten vagyunk, akkor berakja a kedvenc zenénket stb.. Azóta mindig emlegetjük azt az utat D:

 

 

Edzeni voltam és utána elmentem lezuhanyozni. Sokan voltunk, tele volt a zuhanyzó is. Egyszer csak minden előzmény nélkül egy jó hangosat púztam :P 
Gondolom nem kell részleteznem, igen jó a zuhanyzó akusztikája... :S :S

 

 

 

Álltunk a zebránál a barátnőmmel, mert a szemben lévő buszmegállóba akart menni (én másfele mentem volna tovább). Aztán jött a busza, de még piros volt a lámpa, mi meg álltunk a zebránál. Mondtam neki hogy úgyse éri el már. De volt előttünk egy nő aki átfutott a piroson. Erre a barátnőm is elkezdett futni, és utána futottam én is, a zebra elején jártunk még csak, amikor elindultak a kocsik, dudáltak meg üvöltöttek, én meg sikítottam egy nagyot, mindenki odanézett, nagyon ciki volt nekem, de végül sértetlenül átjutottunk, ő meg elérte a buszt. :)

 

 

 

 

Még a gimiben rágyújtottam az épület egyik folyosóján, mert akkor még nem voltam 18, tehát nem mehettem a kijelölt dohányzóba, és akkor láttam, hogy pont jön fel a lépcsőn az igazgató. Erre gyorsan zsebre tettem az égő cigit, és lementem az elég messze lévő WC-be eloltani. Mire odaértem már kezdett "melegedni a helyzet"! XD

Betét a vízben


"Ez pár éve történt meg velem. Én és a családom elmentünk nyaralni egy másik családdal, akikkel jóban vagyunk. Ők is és mi is öten vagyunk összesen. Egy hétre mentünk el a Tisza-tóhoz. Nálam viszont még Mikulás volt (ha értitek), de már az utolósó napokban jártam. Viszont mikor láttam, hogy a tesóim a többiekkel a tóban fürödnek, én is be akartam menni. Ezért a fürdőruhám bugyi részébe beleraktam egy vékony betétet. Teljesen jó volt egy ideig, amíg azt nem kezdtük el játszani, hogy nekifutásból rohantunk bele a tóba. Kintről jól nekifutottam egyenesen bele a tóba, épp, mint a tesómék előttem. Mikor feljöttem, láttam, hogy tesómék és a többiek ott röhögnek rajtam és nem tudtam mi van velük. Akkor láttam meg az úszó betétet a víz tetején. Fülig elpirulva gyorsan elvettem onnan, kimentem és a kukába dobtam. Hát utána már nem mentem vissza a vízbe... LL"

Az első tampon


"Táborban voltunk a strandon és éppen megjött a menstruációm. Gondoltam, kipróbálom a tampont.

Jót fürödtünk, aztán boldogan kiszálltam a medencéből, beszélgettem és ökörködtem a barátnőmmel... és akkor szólt egy néni: "kislányom csorog a lábadon a vér..."

 

Uh, kész elsötétülés, és tényleg arra gondoltam, hogy lőjetek le. De ez még nem minden... A medencében figyelt engem egy fiú banda, szemeztek velem és nevetgéltek, azt hittem hogy ők is észrevették a "dolgot", kerültem is aztán annak a strandnak a szakaszát, de szerencsére nem hiszem, hogy láthatták, mert beléjük futottam egy kis idővel és nem volt semmi gáz."

"Nemrég elmentünk a pasimmal és két laza haverjával moziba. Előtte bablevest ettem, és borzalmasan jött belőlem a bélgáz, de próbáltam visszatartani... Aztán már nem bírtam, és kijött az óriási PUKI! A fiúk szájából kiesett a kukorica, és egymásra nézve hülye fejet vágtak. Köhögtek, röhögtek és végül, az orrukat fogták be - egyrészt a szag, másrészt a röhögés hangos zaja miatt. Nagyon zavarban voltam, hirtelen ki akartam menni, de a kólámat véletlenül a mellettem ülő nézőre öntöttem, aki ijedtében visítozni kezdett... Már csak ez kellett! Mindenki engem bámult! A fiúk már dőltek a röhögéstől. Másnap a suliban mindenki megtudta, és azóta is "pukicsászárnak" hívnak."

"Életem legcikibb eseménye volt, amikor egy puccos étterembe vitt el a barátom, ahol még egy ásványvíz is 1200 Ft-ba került. A vacsora végére sikerült kicsit felöntenem a garatra, aztán el is kellett mennem vécére, mert rámjött a hasmars, úgy izgultam. Tudjátok, úgy volt, hogy először fekszem le a pasimmal meg minden. Na, szóval kicsit be voltam csiccsantva, gyorsan akartam végezni. Nem részletezem: a vécére guggoltam, ahogy idegen helyen mindig teszem, és jól kipakoltam a salakanyagot. Már éppen a fenekemet töröltem volna, amikor hátranéztem és meghűlt az ereimben a vér: ELFELEJTETTEM FELEMELNI A VÉCÉ ÜLŐKÉJÉT…!  Gyorsan kioldalogtam a sloziból és bezártam az ajtót, aztán arra gyúrtam, hogy a pasi ne menjen ki klóra, mert az egész helyiségben, a férfivécééig érződött a szag…"

"Van egy furcsa szokásom, este mindig a bugyimmal együtt veszem le a farmeremet. Ennyit elöljáróban. Ezen a reggelen elaludtam, és mindent gyorsan kellett elintéznem. Felvettem egy tiszta bugyit, és beleugrottam az előző napi farmerbe, ami még a székem támláján lógott, aztán rohantam a suliba. Hittanórán egyszer csak észrevettem egy nagy dudort a combomon. Előrehajoltam, és alulról felnyúltam a nadrágom szárába. Amit ott találtam, attól kivert a víz: a tegnapi bugyim volt az. A tanárom észrevette, hogy épp nem a témával foglalkozom. Odajött hozzám, és megkérdezte: "Mi van a kezedben?" Az ijedtségtől a bugyi kirepült a kezemből, és nagy ívben egyenesen a tanári asztalra repült! Az egész osztály dőlt a nevetéstől. Még a tanárom is mosolygott, és gúnyosan megkérdezte: mindig hordasz magaddal pótbugyit?"

Kedvencem amit anyukam meselt el meg par eve:
Utazott a vonaton, kis "Piroskan", s a vagany sracok rahuztak egy ovszert a vagon kilincsere majd irto lelkesedessel vartak ki is lesz az aki kimegy eloszor es meg kell fognia. 
Tortenetesen anyukam szeretett volna leszallni, meglatta az ovszert a kilincsen es csak annyit mondott:Mi van fiuk, nincs hova huzni?Na a sracok egybol rajottek hogy most ok lettek beegetve, de nagyon. 

Egyszer álltam a buszon, kapaszkodtam a csőbe, a mellettem lévő két ülésen egy párocska, belül a nő, kívül a fickó, nagy átéléssel simogatta a fiú a csaj combját, éppen ezt figyeltem. Hatalmas fékezés, én teljesen elvesztettem az egyensúlyomat és egyenesen közéjük huppantam, bele az ölükbe. . . Annyira ciki volt, pláne, hogy nem vagyok pehelykönnyű.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 3
Heti: 13
Havi: 38
Össz.: 17 983

Látogatottság növelés
Oldal: *Ciki sztorik*
Bogesz oldala, ahol mindent megtalálsz. - © 2008 - 2024 - bogeszoldala.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »